Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról
2024. május 5. 15:05 Múlt-kor
Napóleon gondoskodott róla, hogy ne csak hihetetlen életműve, hanem halála is kihívás elé állítsa azokat, akik meg akarják fejteni titkait. A megalapozott teóriáktól a teljesen elrugaszkodott összeesküvés-elméletekig számtalan lehetséges halálok merült fel a szakértők és a laikusok körében. Sokan arzénra gyanakodtak, mások szerint nem az ő teste feküdt a sírban, esetleg nem is élt soha Szent Ilona szigetén, ám a tudomány mai állása szerint gyomorrák végzett a világhírű korzikaival 203 évvel ezelőtt.
Napóleon holtteste
Korábban
Halál a szigeten
Ugyan Napóleonnak nem jutott igazán hosszú élet, 1769-es születésétől 1821-es haláláig mégis a történelem egyik legnagyobb ívű életpályáját járta be.
Korzika szigetéről indulva apródból lett I. Napóleon néven császár 1804 és 1814 között, világhatalmi ambícióival kétes hírnevet szerzett, elképzelhetetlen összegeket költött el háborúira, amelyek óriási emberáldozatokat követeltek, ezzel demográfiai és gazdasági válságba sodorta az egész kontinenst.
Hiába száműzték egyszer Elba szigetére, újra visszatért, és csak a nagyhatalmak összefogásának köszönhető, hogy a 100 napos második császárságának véget vetettek Waterloonál 1815-ben. Másodszorra nem hibáztak: az Atlanti-óceán egyik távoli zugába, Szent Ilona szigetére száműzték a világ felforgatóját, akitől a legtöbb politikus még mindig rettegett.
Napóleont hatévnyi „raboskodás” után, száműzetésének helyszínén – a Longwood-házban – érte a halál 1821. május 5-én. Már az áprilisban megfogalmazott végrendeletében utalást tett arra, hogy halála idő előtti, és brit fogvatartói nem törekedtek életének megmentésére.
A halálát követő boncoláson 16 megfigyelő vett részt, közülük 7 fő rendelkezett orvosi végzettséggel. Egységes volt a konklúzió: Napóleon halálát gyomorrák okozta. Az orvosi szakvélemény azonban nem oszlatta el az egykor világuralomra törő Bonaparte halála körüli kételyeket.
Elba szigetéről még visszatért
A „korzikait” nem váratlanul érte végzete, hónapokig hasi fájdalmaktól, hányingertől, éjszakai verejtékezéstől és láztól szenvedett. A tudósítások szerint emésztési nehézségei voltak, amelyet jelentős súlyveszteség kísért. Mellette gyakori fejfájásra, fényérzékenységre panaszkodott, beszéde akadozóvá vált. Eszméletét május 4-én vesztette el, majd 5-én örökre lehunyta szemét.
Az első összeesküvés-elmélet Barry O’Meara ír orvos híresztelései által kapott szárnyra – aki Waterloo után Napóleon orvosa lett –, miszerint a sziget kormányzója, Sir Hudson Lowe utasította arra, hogy rövidítse meg Napóleon életét. Az eset után az orvost elbocsátották, de a szellem kiszabadult a palackból.
Az elmélet hitelességét aláássa a tény, hogy a fogva tartott császár a síron túl is ezt a verziót szerette volna elhitetni a világgal. Bizonyíték mutatnak arra, hogy Napóleon és orvosa már életében egymás cinkosai voltak: O’Meara lelkes támogatója volt betegének, akár hamis orvosi jelentésekkel is segítette – volna – a még mindig visszatérni szándékozó francia hős „szökését” a szigetről.
A korabeli orvostudomány még nem rendelkezett azokkal a technológiákkal, amelyekkel kimutatható lett volna arzén jelenléte, így egy esetleg gyilkossági kísérletre sem derülhetett fény. Egészen addig, amíg 100 évvel később egy svéd fogorvos újra fel nem fedezte a rejtélyes esetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.